Üdvözlet

Keresés Tűzmadár Táltos Dobkör

Női Őserő Köre
Tűzvirága 25 jan : 12:55
Női Őserő Köre - Tűzvirág vezetésével
A női lélek gyógyításáért és teremtőerejének újraélesztéséért

Ez a női kör azért kívánt megszületni, hogy segíthessen Néked tudatosabbá válnod, mint nő. Azért, hogy legyen kikkel megosztanod gondolataidat, érzéseidet, örömeidet, félelmeidet, fájdalmaid a nőiségedet illetően. Egy olyan hely, ahol őszintén, álarcok nélkül mutathatod meg magadat, olyannak, amilyen vagy. Ősanyáink egykoron a tűz körül ülve tették ugyanezt, vagy tollfosztás közben, az idők azonban folyamatosan változnak, a jelenben így van lehetőségünk összejönni, együtt lenni.

Célom, hogy egyre több nő ismerhesse fel, tapasztalhassa meg a benne rejlő női őserőt. Úgy érzem, itt az ideje a női értékek újraéledésének, a nők szellemi tudatosulásának. Fontosnak tartom, hogy tisztában legyünk önmagunkkal, a bennünk rejlő potenciállal, s merjük is azt megélni, mivel ez az erő, mely képes átvinni bennünket az Új Világba.

„Maga a Létezés örök megújulás, állandó változás, a születés és a halál folyamatos körforgásából áll. A kör soha nem ér véget, nincs kezdete s nincs vége, a teljességet, a végtelenséget szimbolizálja. A körnek varázslatos, gyógyító ereje van. Ha valakit körbevesz a szeretet, a gyógyító erő sokszorosa annak, amit az egyének külön-külön adni tudnának. Aki még nem tapasztalta meg egy (női) kör erejét, annak talán épp itt az idő erre.”

Nőnek lenni csodálatos lehetőség, hiszen hatalmas teremtő erővel rendelkezünk, bennünk s belőlünk indulhat el az új élet, hasonlatosan a jó anyaföldhöz, mely befogadja, táplálja, majd életre kelti a magot, melyet belé ültettek.

Ugyanekkor női testben élni nagy feladat is, sok nehézséggel, fájdalommal járhat, ha nem megfelelően éljük életünket, ha nem vagyunk képesek azonosulni nőiségünkkel, ha hárítjuk mindazt, amiért leszülettünk, amit egykor felvállaltunk. Női őserőnk sokszor gátolva van, ennek jele lehet, ha megrekedhetünk bizonyos élethelyzetekben, vagy ha mindig mások elvárásainak próbálunk megfelelni, s nem a saját vágyainknak megfelelő életet éljük.

Az együttlétek során végignézzük életünket, életszakaszainkat, indulván őseinktől, gyökereinktől, tovább haladván jelenlegi önvalónkon át, jövőnkig, utódainkig. Emberi létünk által mintegy hidat képezünk föld és ég között, a múlt és a jövő között, mint egy fa gyökere, törzse, koronája. Megnézzük, melyik részünk milyen állapotban van, életteli-e, képes-e megfelelően áramoltatni az energiát?

Megvizsgáljuk a nőiséggel járó szerepkört, feladatainkat, a felénk támasztott elvárásokat, azt, hogy mitől nő egy nő? Mit jelent számomra, hogy nőnek születtem? Boldoggá tesz az, hogy nő vagyok? Örömet találok nőiségemben vagy éppen nehézségképpen élem meg azt? Mit szeretnék elérni nőként? Mire van szükségem ahhoz, hogy boldogabb nő lehessek?

Megnézzük, miként viselkedünk adott élethelyzetekben, hogyan működünk kapcsolatainkban, párunkkal, szüleinkkel, gyermekeinkkel, barátainkkal, munkahelyünkön, illetve elsősorban önmagunkkal. Hogyan vagyunk képesek kezelni érzelmeinket, mely részeinket vagyunk képesek megélni, s melyek azok a minőségeink, melyeket nem hagyunk megnyilvánulni?

A közösen töltött idő során találkozhatsz önmagad rejtett oldalaival, feltárulhatnak előtted kapuk, melyeket eddig nem mertél megnyitni, visszaszerezheted önbecsülésedet, enyhülhetnek, vagy akár oldódhatnak is lelki sebeid.

"Embernek lenni a legnagyobb tisztelet, az Atya virágai az Anya kertjében, e Virágok a közös Magból valók, s most együtt nyílnak és pompáznak az Istenség Kertjében, ahol örök tavasz van."

Szeretettel várlak, ha megérintett ez a hívás, és úgy érzed itt az idő a változásra! Várlak, ha szeretnél újra kapcsolatban lépni női őserőddel, s ha kész vagy feléleszteni azt. Úgy érzem a legfontosabb az, hogy megismerd ön-magodat, hogy feléleszd ősi kódjaidat. Teremtő erőd felismerésével, elfogadásával, tudatos használatával pedig képes leszel irányítani saját életedet. Rajtad fog múlni, hogy mit vonzol magadhoz, hogy mennyire leszel boldog, kiegyensúlyozott és elégedett egész életeddel.

„Érkezz meg a pillanatba, válj tudatossá,
használd, és élj Isteni adottságaiddal,
alakítsd át szemléletedet és gondolataidat!
A világ nem rajtad kívül, hanem benned létezik.
Vedd kezedbe sorsodat, ezáltal változtasd meg a világot.”

Kapcsolat:
Tűzvirág
Telefonszám: 06 70 314 9570
E-mail cím: tuzviraga@gmail.com
Honlap: www.tuzmadartaltos.hu
Honlap: www.tuzvirag.egeszsegeskave.hu

Hirdetés