Üdvözlet

Keresés Tűzmadár Táltos Dobkör

Bemutatkozásom
Tűzvirága 25 jan : 12:52
Tűzvirág bemutatkozása

Gyermekként visszahúzódó voltam, jól tanultam és sokat olvastam. Mindennapjaimat az edzések kötötték le, hétvégéimet pedig a versenyek, az iskola kézilabda csapatában játszottam. Az általános iskola után a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, ez az intézmény humán jellegű volt s azért választottam, mert akkor még nem igazán tudtam, merre tanuljak tovább. Nagyon szerettem az irodalmat, a történelmet, szerettem verseket elemezni, írni. A gimnáziumi évek alatt kezdett kinyílni személyiségem, megnyíltam a világra, jött a lázadó korszakom, s minden, ami ezzel járt, ekkor kezdtem el küzdősportra is járni (Kung-Fu). Tökéletesen megéltem Vízöntőségemet, szétszaggattam a körülöttem lévő gátakat, falakat, mások nem túl nagy örömére. Mindehhez hozzájárult sajátos látásmódom a világról… így utólag nem hiszem, hogy szüleimnek életem eme időszakában könnyű dolga lehetett. Az érettségi után feljöttem Budapestre, s egy utazási irodában kezdtem el dolgozni. Későbbi tanulmányaim nagyrészt ebbe az irányba folytatódtak: külkereskedelmi és idegenforgalmi ügyintéző (KIT), repülőjegy értékesítő (IATA, Galileo, Amadeus), valutapénztáros végzettségeket szereztem. Pár esztendő múlva meguntam az iroda szűkös kereteit, s elhatároztam, hogy kipróbálom magam az élet más területein is. Így voltam: pultos a vendéglátóiparban, recepciós, telefonos ügyfélszolgálatos, titkárnő, telemarketinges, értékesítettem: ipari kenőanyagokat, építőipari tender információkat, mobil telefonokat, szerveztem orvosi kongresszusokat, dolgoztam logisztikai területen, voltam eladó lakberendezési üzletben, értékesítettem ingatlanokat, intéztem hiteleket és többször voltam hostess is. Huszonévesen maximálisan meg kívántam élni az életet, amit lehetett kipróbáltam, lehetőleg minél extrémebb dolgokat. Sokat motoroztam, ejtőernyőztem, sárkányrepültem, még a könnyű búvár (Naui Scuba Diver) vizsgát is letettem, sokat merültem, karatéztam. Időközben továbbtanultam, a Berzsenyi Dániel Főiskolán szereztem diplomát művelődésszervező szakon, PR szakiránnyal. Végül, azután hogy több helyen is kipróbáltam önmagamat, visszatértem az utaztatásba, rájöttem, hogy még mindig itt érzem magam a legjobban. Szenvedélyem az utazás, a világ több részén is volt szerencsém járni, szinte egész Európát beutaztam, illetve jártam Egyiptomban, Izraelben, a legtávolabbi és egyben legemlékezetesebb élményem Sri Lankához kötődik. Így a harmincas éveimre lenyugodtam, összeszedettebbé váltam, már határozottabban látom az utamat, ugyanakkor a belső tűz ott lobog lelkemben, mely mindig továbbvisz, még ismeretlen csúcsok felé.

Szüleimtől a Kiss Gabriella nevet kaptam, melyet nagyon szeretek, Gábriel arkangyalhoz kötöm. Pár éve mélyen megérintett egy másik név, azóta Tűzvirágnak hivatom magamat, mivel talán ez a név fejezi ki leginkább önvalómat. Lelkem tűzben ég, folyton-folyvást lángol, az ősi, isteni fény által áthatva. Olyan átalakító tűz ez, melyben semmi nem maradhat ugyanaz, mint korábban volt. A tűz átéget, átnemesít, új életet ad, egy magasabb szintre emel, miközben eléget körülöttem mindent, aminek már nincs helye és ideje az életemben. Lényem legmélyén él ez a tűz, mely lelkem középpontjából, az isteni magból ered. Ennek a lángnak a középpontjában éli életét egy szépséges fényvirág, a lélek finom rezdüléseivel, tündérek és angyalok, fényotthonom, mind véle állnak kapcsolatban. Számomra eme kettősségből születik meg az Egység, Tűzvirág formájában, mindegyik minőséget magában hordozván (harcos, sámánnő, papnő, gyógyító, tündér).

Ebbe a megtestesülésembe vízöntőként érkeztem a Vízöntő kor gyermekeként, nyitottan minden újra és előrevezetőre, idealistán, optimistán, a szabadság szellemiségét hordozván, s hirdetvén az új idők szelét, ugyanekkor tisztelve őseink hagyatékát és értékrendjét. Kitaposván az utat az új világ felé, lerombolván minden korlátot és gátat, melyek megakadályozhatnak az új befogadásában s megélésében. Aszcendensem nyilas, ez részben megmagyarázza a tüzet, mely lelkemben ég, fizikai és lelki erőmet, kitartásomat, szenvedélyességemet, a veszélyes helyzetek iránti érdeklődésemet, életerőmet és életszeretetemet. Hitem erős, nem is hitnek mondanám, hanem bizonyosságnak, tudom, amit tudok, s ettől senki nem tud eltántorítani, még ha néha furcsán is néznek rám. Már fiatal koromban is bátran hirdettem nézeteimet, melyet sokan érdeklődve hallgattak, s gyakran legyintettek, furcsa ez a lány, de én csak mosolyogtam. Jelenleg az életről vallott azon nézetek, melyek abban az időben még nem voltak elfogadottak, ma már mindenütt olvashatóak, hallhatóak. Évtizedek alatt sokat változott a világ, kinyílt, s készül a világ színpadán következő talán eddigi legnagyobb előadásra, az Új Föld megszületésére, mi pedig saját döntésünkből asszisztálunk mindehhez.

Sokáig nem értettem, hogy mit keresek a Föld nevű bolygón, mely gyönyörűséges ugyan, de nem az otthonom. Itt minden olyan más, kevésbé fényes, kevésbé szép, kevésbé tiszta… nem találtam a helyem. Aztán egyszer csak rádöbbentem, hogy mindezt én vállaltam fel. Nem a Teremtő rekesztett ki az „édenkertből”, nem büntetésből vagyok itt, hanem azért mert én döntöttem úgy, hogy felvállalom ezt a leszületést. Először nem volt könnyű, nem voltak társak az úton, egyedül éreztem magam, mint egy számkivetett, de aztán az évek során egyre több hasonszőrű lélekkel hozott össze a jó sors, s rádöbbentem, nem vagyok egyedül! Mások is róják a köröket rendületlenül, ahogyan én is teszem, sorstársak az úton, még ha más úton is járunk, még ha mások is a tapasztalásaink, célunk mégis ugyanaz, végül minden út összeér, egybefut, s ugyanoda érkezünk majd, ha eljő az idő. Ki előbb, ki később, attól függően milyen hamar tudunk felismerni, elengedni, átáramoltatni dolgokat, eseményeket önmagunkon, míg végül ráébredünk a valóságra, s felnyílik a szemünk. Akkor, ott, megérkezünk majd, ki-ki látszólag egyedül, de mégis egymást segítve az úton, együtt az Egységbe. Az út sokszor rögös, göröngyös, de talán éppen ez a szépsége, ebben van elrejtve a tanulás s fejlődés lehetősége.

5 éves voltam, amikor meghalt az apai nagyanyám, ez egy meghatározó történés volt az életemben. Ott ültem az ágyon, átölelve testvéreimet, s azon merengve mi van a halál után? Mi történik az emberrel, ha meghal? Nem lehet, hogy ennyi az élet! Valami másnak is lennie kell, különben mindez értelmetlen lenne… ekkor indult el kutatásom.

Tizenéves koromban az első könyvek, melyek felkeltették érdeklődésemet, idegen civilizációkkal foglalkoztak, illetve olyan építményekkel, melyek eredetét igencsak nehéz a tudósoknak megmagyarázni. Aztán egyre inkább elkezdett foglalkoztatni az élet a halál után, a reinkarnációs elméletek, és a klinikai halálból visszatért emberek beszámolói. Ekkor indult meg szellemi utam a gyakorlatban is, mivel elkezdtem energetikai gyógyítással foglalkozni, Nagy Lajos Sámuel (Samu) vezetett be a Pránanadi I, II. tanításaiba. Ezután következett életemben az Agykontroll rejtelmeivel való megismerkedés Domján László átadásában, mely technika a tudat működését képes szabályozni. Egyre jobban vonzott a buddhizmus, így több a Gyémánt Út vonal, Láma Ole Nydahl által vezetett kurzuson is részt vettem, ahol beavatásokat kaptam. Idővel tovább sodródtam Osho tanai és technikái felé, kinek tanításai áthatották egész lényemet, az Osho tanításaira alapozott meditációs elvonulások pedig közel hozták számomra a tapasztalás lehetőségét is. Elkezdett foglalkoztatni a TM, vagyis a transzcendentális meditáció technikája is, melyet jó ideig gyakoroltam. Nem sokkal később megismertem Vizi Tündét, majd Hamikus Zsuzsát, segítségükkel az angyalok és tündérek világa kelt életre lelkemben. Murányi József (Munyi) volt az, aki segített BGY tanfolyamain, a belső gyermekemmel való munkában, önmagam feltárásában, megismerésében. Ebben az időszakban vettem részt először életemben Parázsonjáráson, s kezdtem el járni Vörös Ákos Megvilágosodás Intenzív csoportjaira, ahol a diád technikája által fejtegettem lelkem rejtelmeit. Aztán megjelent életemben a sámán, táltos út, mely ősi emlékeket hozott felszínre, részt vettem több tanításon és elvonuláson, Izzasztókunyhó Szertartáson Sólyomfi Nagy Zoltán, illetve Somogyi István vezetésével. Találkoztam az indiai Deeksha energiaátadással, a Nemesi József és Nagy János által vezetett programok megtapasztalásának hatására több dolog letisztult bennem. Ekkor ismertem meg Lőcsei Fannit és a Plejádok energetikai rendszerét, majd következtek Kryon új energiás tanításai és az Alone által vezetett gyógyító összejövetelek és beavatásom a Gyógyító Fényenergiába. Időközben elmélyültem a mágikus tanításokban Magosi Zoltán vezetésével, illetve tovább haladván a szellemi úton, találkoztam Bank Szabolccsal, aki Daskalos, a ciprusi mágus tanításaiba vezetett be, ahol sok hasznos felismerést tettem magamévá. Megismerkedtem Dr. Czeizel Beával és Greskó Anikóval, akik ősi lemúriai emlékeimet élesztették újjá, segítségükkel újra éppé és aktívvá vált Merkabám. Nádor Judit (Ruw) sámánisztikus szertartásai hatására ősi erők, érzések kezdtek ébredezni lelkemben, feléledt bennem a női őserő, a sámánnői minőség. Gráma Nirmalával való találkozásom egy új ösvényt indított el életemben, mely a nőiségemmel kapcsolatos, a tudatos nőként való létezéssel, a Tantrával. Párommal, Fehérholló Öskü-vel 2004 őszén alapítottuk meg a Tűzmadár Táltos Dobkört, mely nagyon közel áll a szívemhez. Évente több alkalommal is szervezünk elvonulásokat, kunyhózunk, tűzön járunk, révülünk, jelenleg itt van a legtöbb lehetőségem a tapasztalásra.

Az évek során egyre tisztábban körvonalazódott bennem, a gyógyítás az utam. Krasznai Magdolna jóvoltából megtanultam a Cranio Sacral kezelést, majd elsajátítottam Kovács Lajos vezetésével a Dzsung Jüan Csikung I. szintjét. Torma József átadásában az USUI Reiki I., II. energiagyógyítást, illetve az atlantiszi Arolo I., II. gyógymódot, és az Aktív Szellemgyógyászat I., II. szintjét, továbbá a lágy Csontkovácsolást, a Rontás és Átoklevételt. Az Atlantisz Angyalai tanfolyam I. fokozatát szintén Torma Józseftől tanultam, a II. fokozat átadása Borbély János által történt, akitől az Aktív Szellemgyógyászat III. szintjébe való tanítást is megkaptam. Megtanultam a kristályenergiával való gyógyítást, Kristály Terapeuta végzettséget szereztem a Kristály Akadémián Kardos Anitától. Majd elvégeztem az alapszintű Radiesztézia tanfolyamot a Natura Hálózatban Balczó Lajos és Csaba vezetésével. Gyermekkoromtól masszíroztam családtagjaimat, akik mindig azt mondták nagyon jó kezem van a masszázshoz, így hát ez sem maradhatott ki a sorból, megtanultam a Frissítő olajos hátmasszázst és a Gizella Stúdió keretein belül Julea Nela-tól a Shiatsu masszázst. A hangokkal való gyógyítás egy ősi, lelkemben kódolt tudás, mely korábbi életemből bukkant fel.

Számtalan úttal és tanítóval találkoztam már, s úgy érzem, mindegyik éppen akkor jelent meg az életemben, amikor a lehető legtöbbet kaphattam tőle. Mindegyikből éppen a megfelelő tanítás jutott el hozzám, amely által tovább tudtam lépni saját utamon. Úgy vélem érdemes minden úttal kapcsolatosan befogadóvá válni, mindegyiknek megvan a saját létjogosultsága, valójában mindegyik ugyanoda vezet, csak más módon, így ki-ki megtalálhatja azt, amelyik a saját lelkéhez s szívéhez a legközelebb áll.

Erős átalakulásban vagyok, ősi sámánnői erőm ébredezik, kinek létéről mindig is tudtam, s erejével mindig is éltem, azonban most egy magasabb szintű, tudatos minőség kíván megszületni. Úgy érzem életemben, fejlődésemben egy újabb kapuhoz érkeztem meg, lelkem egyre jobban éledezik, világom letisztul, az út felfényesedik, s egyre inkább tudatában vagyok annak, hogy ki vagyok, honnét, s miért jöttem.

Jelenleg meditációs esteket vezetek, ahol lehetőség nyílik az elmélyülésre, a lelki töltekezésre. Elindítottam továbbá egy női kör, azon célzattal, hogy egyre több nő ismerhesse fel, tapasztalhassa meg a benne rejlő női őserőt. Úgy érzem, itt az ideje a női értékek újraéledésének, a nők szellemi tudatosulásának. Fontosnak tartom, hogy tisztában legyünk önmagunkkal, a bennünk rejlő potenciállal, s merjük is azt megélni, mivel ez az erő, mely képes átvinni bennünket az Új Világba.

Hiszek a felemelkedésben, hiszek az isteni tervben, hiszek, az örök fejlődésben, s kívánom mindannyiunknak a mielőbbi önmagunkra ébredést!

Az Ősanya áldásával!

Tűzvirág

2010. Fergeteg havában

Hirdetés