Rendelésre készülő egyedi dobok
tavolodo 02 jan : 22:42
Táltos és sámán dobok Fehérholló vagyok, dobkészítő és hagyományőrző. Első dobomat 2000-ben készítettem saját magam számára, ekkor már sámán úton jártam. Először barátaim kértek fel arra, hogy számukra is készítsek dobot, aztán idővel elindult dobköröm a Tűzmadár kör, melyből egyre többen készíttettek dobot velem. Mára már több száz egyedi dob készült kezem által.
Ha dobot szeretnél, kérlek először nézz önmagadban, miért van szükséged rá? Megérett már az idő arra, hogy dobod legyen?
Minden dob egyedi és megismételhetetlen, tulajdonosának és készítőjének lelkéhez kapcsolódik. Nincs két egyforma dob, ez már annak készítése közben érzékelhető. Mindegyik bőr más energiát és információt hordoz, mint ahogyan a benne lévő fogantyú is, melyet a dob tulajdonosának kell megtalálnia, egy számára fontos helyről elhoznia. A fogantyúja lehet akár egy szarvas agancsa, egy fadarab egy számodra fontos helyről, vagy a nagyapád által ültetett meggyfáról, bármi, ami kötődik hozzád (és elfér a dobban). Ha ez megvan, eljössz hozzám és kiválasztod azt a bőr, ami megérint Téged. Választhatsz kecske, szarvas, borjú vagy lóbőrt, mindegyikből ugyanolyan jó dob lesz.
Néhány szó a bőrökről:
„kecske” talán a legjobb dobnak, mivel nehezen enged le, szép mély hangja van és hosszú rezgése, a népi hagyományban ahol fennmaradtak ehhez hasonló dobok (hejjgetés, regőlés) mindenhol kecskebőrt használtak
„szarvas” gyönyörű mintázatai vannak, szép a hangja, könnyű a belőle készült dob, hátránya, hogy érzékenyebb az időjárásra, párás időben könnyen leenged, s ez igényli a legtöbb ápolást, törődést
„ló vagy borjú” szinte soha nem engednek le, ezért szinte bárhol s bármilyen időben használhatóak, kevés ápolást igényelnek, erősek, mindkettő nagyon vastag bőr, éppen ezért a belőlük készült dobok nehezek, nem rezegnek olyan szépen, mint a kecske vagy a szarvas, magasabb, kopogósabb hangjuk van
Közösen eldöntjük, megbeszéljük, hogy mekkora legyen a dob, milyen formája legyen, s milyen díszítése. A keret nyír és égerfából készül, 40 és 50 cm-es nagyságban. A honlapon meg tudod nézni milyen dobokat készítettem eddig, s eldöntheted, hogy dobod kerek legyen-e vagy ovális (tojás alakú), csúcsos vagy sima, kívül vagy belül fűzött? A bőrt és a fát is lehet igény szerint pácolni, festeni, díszíteni.
Mi az amit még hoznod kell magaddal?
- Dobverőhöz való fát, ez 40-50 cm-es egyenes fadarab legyen. Ha a dobhoz fafogantyút is hoztál, érdemes ugyanarról a fáról hozni az ütőhöz való fát is.
- Bármilyen olyan tárgyat, ami fontos számodra és szeretnéd, hogy a dobodban benne legyen. Ezek lehetnek: tollak, kristályok, szalagok, kövek, növények …
A dobok szakrálisan készülnek el, az általad hozott és választott anyagokból, nagyjából 1-2 héten belül a megrendeléstől számítva.
A dobok ára: 40 cm 23.000 Ft vagy 50 cm átmérőjű dob 25.000 Ft.
Az általam készített dobokat megtekintheted: ITT
Egyéb dobok
A világ különböző tájaink sokféle dobot használnak, indián, nepáli, tibeti, afrikai… Szinte mindenféle dob készítését vállalom, amennyiben egyedi igényeid vannak, kérlek, hívj fel s megbeszéljük a részleteket.
Kiegészítők
Dobokon kívül készítek még szarvasbőrből dobtokot, tarisznyát, furulya tartót, illetve egyéb szakrális tárgyakat: csörgő, orvosságos zacskó…
Az általam készített kiegészítőket megtekintheted: ITT
Öregisten áldásával!
Fehérholló Öskü
Hagyományőrző, dobkészítő
Telefonszám: 06 70 312 5643
E-mail cím: feherhollo.osku@gmail.com vagy feherhollo@tuzmadartaltos.hu








